|
Amikor Szilveszter éjjelén poharunkkal kezünkben vártuk, hogy az óra elüsse az éjfélt, bizonyára sokan eltöprengtünk azon, vajon mit hoz számunkra az új esztendő. Akadt is gondolkodni való bőven, hiszen kihívásokkal, gazdasági problémákkal és nehézségekkel, a napi túlélésért és talpon maradásért vívott szakadatlan és elkeseredett küzdelmekkel teli kemény tizenkét hónapot tudhatunk magunk mögött. Így, sajnos, az ünnep öröme sem lehetett mindenki számára felhőtlen. Tudjuk, a 2010. esztendő eseménydúsnak ígérkezik, hiszen a XXI. Téli Olimpia idején élsportolóinknak szurkolhatunk, tavasszal és ősszel pedig itthon a választásoknak nézünk elébe. Ám a dolgos hétköznapokban mindez önmagában még nem ad elég kapaszkodót, hiszen magánemberként igazából semmi másra nem vágyunk, csak folyamatos jövedelmet biztosító munkahelyre, létbiztonságra és meghitt, békés családi életre. A Magyar Demokratikus Unió nevében nem csupán kívánjuk, de tudásunk és munkánk legjavát adva mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy egy év múlva ilyenkor minden honfitársunk elégedetten tekinthessen vissza majd a 2010. esztendőre.

Munkánkkal, együttműködő partnereinkkel, támogatóinkkal összefogásban szeretnénk elérni, hogy a társadalmunk egyetlen tagjának se kelljen aggódnia a saját létbiztonságáért, hogy gazdaságunk, vállalkozásaink hatékonyan és eredményesen működhessenek. Célunk az új esztendőben, hogy minden szükséges lépést megtegyünk a kulturált politizálásért, az egymás iránti toleranciáért és megértésért. Hisszük, hogy együttműködéssel, összefogással, egységes gondolkodásmóddal és a célkitűzések következetes megvalósításával jelentős eredményeket érhetünk el, melyek honfitársaink számára kiegyensúlyozott, nyugodt és békés körülményeket teremtenek mind a munka, mind a magánélet területén.
Ebben a szellemben kívánunk Önöknek sikerekben gazdag, boldog új esztendőt.
|